London Olympic Games 2012 (Moscow 2016?)

Szóval első bejegyzésnek a csodálatos utazásról pötyögök ide karaktereket.

Ahogy - olyan ezer évvel ezelőtt - írtam, a repülőnk kettőkor indult a Lisztről, papíron. Gyakorlatilag fél négy után valamivel szálltunk fel, miután a pilóta kikönyörögte a forgalomirányítóknál, hogy ne tartsanak ott bennünket négyig. A Liszt és a Heathrow között English Breakfast teát szolgáltak fel, lehangoló, hogy egy brit légitársaság nem tudja, hogy délután már valami afternoon teát illene kínálniuk. Ezt a szörnyű tragédiát leszámítva (oh, the humanity) az út teljesen rendben volt, még ideje sem volt elzsibbadni a lábaimnak a szűk helyen, mire London fölé értünk.

London repülőről nézve a szokatlan rendezettség érzését keltette bennem, teljesen más a látkép, mint Budapest fölött. Így utólag, néhány ameriaki várost is látva a távolból, azt kell mondanom, hogy ez is valami kulturális dolog, mint a nemzeti ételek meg a közmondások.

A Heathrowról hatkor (magyar idő szerint hétkor) indult tovább a gépünk, fél órával ezt megelőzően kellett átjutnunk a securityn - ami nem is lett volna probléma, ha nem ötkor szálltunk volna ki a Pestről érkező gépből. Szerencsére a BA úgy érezte, hogy a délutáni breakfast tea miatt tartozik nekünk annyival, hogy kiküld elénk valakit (nevezzük őt mondjuk Ariadnénak), aki végignavigál bennünket a Heathrown. Amikor azt hiszed, hogy a Liszt nagy, akkor jön a Heathrow a maga buszrendszerével (alagutakon buszoztunk keresztül) meg a maga metrójával, és átértékeled a "nagy" fogalmát. Szóval végigcsináltuk a magunk olimpiai eseményét, a Heathrow akadályfutás nyolcas váltóját, és büszkén jelenthetem, hogy ezüstöt szerzett a magyar csapat, előttünk egy angol család ért be - ők is csak a magyar csapat sportszerűségének köszönhetik a győzelmüket, mert amikor a váltójuk egy fiatal sportolója letért volna a pályáról, mi hangos kiabálással korrigáltuk az irányt.

Londonból felszállva aztán kezdetét vette az igazi móka, a repülés az Atlanti Óceán fölött.
Számomra, földhözragadt magyar számára a repülés alapvetően egy izgalmas élmény.

Érdekes benyomásai támadnak az embernek, olyanok, mint:
a) úgy van megdöntve a gép, mintha mindig emelkedne, a gép hátulja felé lejt a folyosó. Szerintem ez valami pszichológiai faktor, hogy zuhanás közben tudják azt mondani, hogy "no need to panic, as you can see we are flying level".

b) A Boeing 777-es egy szép nagy gép, érthetetlen, hogy miért olyan embereknek tervezték, akiknek nincsen lábuk.

c) 4746 kilométer. Csodálatos lesz.

OMG, a térkép szerint New York pont a másik irányban van Londonhoz képest... vajon szólnom kellene erről a pilótának?

d) A felhők felülről pont olyan izgalmasak, mint alulról. (Ezt mindenki értse annyira cinikus megjegyzésnek, amennyire álmodozó természete megengedi. Én felhő-párti vagyok.)

Főhős az ég, mellékszerepben a szárny.

e) Te jó ég, meddig fog még ez az átkozott repülőút tartani?

f) Wow, vacsora. Om-nom-nom.

... nom-nom.

g) D: Ez már Szibéria. Talán tényleg szólni kellene a pilótának.

D: D: D:

h) Na jó, lehet, hogy mégsem Szibéria.

De az is lehet, hogy szibéria, csak az oroszok titkos megállapodást kötöttek a légitársasággal, hogy elrabolják az utasokat, hogy szupertitkos emberkísérleteket folytathassanak rajtuk.

i) Lehet, hogy szólni kellene valakinek arról, hogy Szibéria fölött repülünk, és titkos orosz emberkísérletek alanyai leszünk. Nem hoztam télikabátot. Hé, vacsora! Nagyon ügyesek, meg kell hagyni, amint gondolkodni kezdek, hoznak valami ételt, hogy eltereljék a gondolataimat a felismerésről...

... nom-nom... de mi van, ha nyugtatót tettek a kajába, hogy ne tiltakozzunk?

j) Hm, állítólag szárazföld fölött vagyunk, lássuk, van-e katonai repülőtér a közelben...

Engem aztán biztos nem vernek át az átkozott ruszkik...

k) Tavak, óceán. Ez még mindig lehet valami orosz fogolytábor.

De az is lehet, hogy Kanadában ezért nem ismerik a vízdíj fogalmát... (tényleg nem, a vezetékes víz ingyenes náluk)

l) Paradise 60 miles.

Fene sem gondolta volna, hogy ilyen magasan repülünk - vagy hogy a Mennyek Országa ilyen alacsonyan van.

m) Az akarja beetetni velem a pilóta, hogy ez alattunk New York. Nem hiszek neki. Küldjetek mentőakciót, valahol Szibériában vagyunk.

Vagy csak a felhőkarcolók nem elég magasak.

Teszek még ide néhány képet, hátha segít beazaonosítani, hogy Szibéria melyik szegletébe hurcoltak bennünket. Ha nem, akkor meg hátha az esztétikai értékük jelentősebb, mint a navigációs.

És hogy London valóban real-time legyen: most éppen 22:40 van, és nem esik az eső. Még. (Egyébként a program kellős közepén járunk, pont annyi van mögöttünk, mint előttünk.)